A befektetéscélú kampányok esetében csak a minimális tőkecélt elérő kampányok juthatnak hozzá a kampányukra beérkezett összeghez. Lehetséges, sőt ajánlott a tőkecél sávos meghatározása, minimum-maximum sávban. Ez esetben a minimális tőkecél elérésekor a Kampány sikeresnek minősül. Miközben alacsony célt sem érdemes megcélozni, mert könnyen lehet, hogy hamarosan újabb bevonásokra lesz szükség, addig a magas, valótlan célokkal is óvatosan kell bánni, mert előfordulhat, hogy nem teljesül a cél és a Kampány sikertelen lesz, és ilyenkor pedig a befektetők visszakapják a pénzüket. Ennek megítélésében is segít a mentor, és a Tőkeportál is.
A befektetéscélú kampányoknak el kell érniük a kitűzött minimális tőkecélt, amelyet a Kampánygazda a Kampány során nem módosíthatja. Ezt gyakran All-or-Nothing (AoN) modellnek hívnak. Ezt a Kickstarter által bevezetett fogalmat a Tőkeportál nem használja, de itt feltüntetjük, hogy kontextusban is érthető legyen. E modell nagyobb biztonságot jelent befektetési szempontból, hiszen a bemutatott kampánycél megvalósítása anyagi szempontból így – terv szerint – biztosított. A Tőkeportál is így működik: ha a Kampány Utolsó Napját követően a letéti számlán összegyűlt tőke eléri a Minimális Tőkecélt, akkor a Kampány sikeres, és a befektetők hozzájutnak a részvényekhez. Ha a Kampány sikertelen, akkor a befektetők a Kampány zárását követően maradéktalanul visszakapják a pénzüket.
Keep-it-All (KIA) kampányok esetén bármekkora összeg gyűlik össze, azt a Kampánygazda felhasználhatja, azonban akkor is csak a kampányban bemutatott célokra. A két modell közül a befektetők-támogatók számára az AoN a kisebb kockázatú, míg a kampánygazdának a KIA modell lehet vonzóbb. Egyes esetekben, ha például csak a jövőben gyártandó eszköz darabszáma függ a befolyó tőkétől, vagy szociális cél támogatásáról van szó, akkor a KIA modell sem kockázatosabb, mert a tőke kis része ugyanarra fordítható, mintha a teljes tőkecél teljesülne.
Mivel a közösségi finanszírozási kampány lényeges eleme a befektetőkkel folytatott kommunikáció, vita, a kérdezési lehetőség (a crowd diligence), amelynek során a befektetők/támogatók a kampány végéig meg is gondolhatják magukat, és visszavonhatják döntésüket, a platformok (vagy, ahogy még gyakran hívják őket, a portálok) ezt különféleképpen teszik lehetővé, az alkalmazott fizetési mód/technológia függvényében. A befektetési célú kampányoknál a zártkörű tőkebevonás jogszabályi feltételeinek megfelelően a kampányok csak befektetői szándéknyilatkozatokat gyűjtenek a kampányok végéig, és a kampány végén érvényes nyilatkozatok után kérik a befektetést. A Tőkeportál az adott Befektető által megjelölt tőke 25%-nak megfelelő előleg befizetéséhez köti az Előzetes Kötelezettségvállalási Nyilatkozat (EKNy) elfogadását.