#TŐKEPORTÁL BLOG
FELAJÁNLÁSMÉRŐ | A 2020 februárjában indított Felajánlásmérőnk elérte a 16,1 milliárd forintot!
Jelen pandémiás helyzetben igazán jó érzés, mennyien vállalnak társadalmi szerepet, és járulnak hozzá egy közjóhoz, ami túlnyúlik egyetlen személyen, vagy szervezeten. Csak 2021-ben, az elmúlt 4 hónapban már összegyűlt 1 069 082 000 forint értékű támogatás, ami több, mint 15%-a az összes támogatásnak. Ez kiválóan tükrözi az elszántságot és nagylelkűséget, mellyel az emberek az embertársaikhoz állnak még a legnehezebb időkben is.
A felajánlások többsége még mindig az egészségügyet és az egészségügyben dolgozókat célozza, de emellett a szolgáltatás és pénzbeli adományok is gyakoriak. Az egészségügy így több mint, 6 311 276 131 Ft-tal gazdálkodik. Több nagyvállalat is nagylelkű volt, köztük az E.On Hungária Csoport legutóbbi fertőtlenítőszer felajánlása is ezt az ipart hivatott segíteni. Ezúttal 2200 liter fertőtlenítő folyadékot ajánlott fel a Magyar Máltai Szeretet Szolgálatnak. A szolgálat munkatársai nap, mint nap terepen dolgoznak, családokkal és rászorulókkal, így akárcsak az egészségügyi dolgozók, ők is fokozott veszélynek vannak kitéve.
Howmet-Köfém Kft közel 75 millió Ft-tal támogatta a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Kórház működését. A kórház úgy nyilatkozott, hogy a befolyt összeget több pulzoximéter és mobil diagnosztikai eszközök beszerzésére fordítják majd, mely eszközök elengedhetetlen kellékei a vírus diagnosztizálásnak.
A pandémia kezdete előtt is nagy hagyománya volt Magyarországon az étel-ital adományoknak, ám a vírus kitörése óta, egyre több olyan adománygyűjtő program van, ami kimondottan a nehéz helyzetben lévő családok élelmiszer ellátást szeretné javítani.
Az Auchan Magyarország idén is meghirdette a 2010 óta futó programját a Gyermekszáj és Budapesti Étkezési Programot, mely során elindult újra az élelmiszerosztás olyan nehéz helyzetben lévő családok számára, akik most a pandémia alatt még inkább rászorulnak. Az adománygyűjtés során több mint 1 millió forintnyi étel és ital felajánlást sikerült összeszedni és azokat 10 családnak szétosztani.
A legtöbb felajánlás kis értékben érkezik, ám annál sokszínűbb. A legtöbb olyan magánszemély, vagy kisebb szervezet által felajánlott adomány kis értéke, a hónapok során egyre nagyobb és nagyobb számot generál, s így közel 16,2 milliárd Ft-nál tartunk.
Kövesd te is a legújabb felajánlásokat a Tőkeportál Felajánlásmérő.hu oldalán és legyél te is naprakész a friss hírekkel.
Támogasd a hazai közösségi finanszírozást – kövesd tevékenységünket, lájkolj, oszd meg, támogasd a kampányokat és fektess be crowdfundingoló vállalkozásokba, amire eddig nem volt lehetőség!