A Tőkeportál 2020 elején indította el közösségi finanszírozási szolgáltatását, majd néhány héttel később kitört a járvány.

Az úttörést a nehezített terepen, jelentősen korlátos erőforrásaink és alacsony érdekérvényesítő képességeink ellenére elvégeztük: létrehozzunk egy „startup-márkát”, ami a korai fázisú startupok egyik kitörési pontja lehet, és a piacon validált „utánpótlást nevelhet” az érettebb fázisú befektetőknek, sőt a tőzsdének is.

0
Indulás óta eltelt hónap
0
Követő
0
Regisztrált felhasználó
0
Rendezvény
0
Közösségi finanszírozási kampány

A kezdeti időszak rengeteg döntést igényelt. Tévedtünk, csalódtunk is, de a víziónkban megerősödtünk. Stratégiánkat ma a már itthon is validált és a nemzetközi gyakorlatból ismert mérföldkövekre alapítjuk. Ha ehhez most bővíteni tudjuk erőforrásainkat, és a márka megerősödik, akkor az üzleti modell védhető lesz, és a potenciális versenytársak inkább felvásárlásban gondolkoznak majd, mint a kiszorításban.

Tarts Te is velünk!

• fejlesszük a startup-finanszírozási piacot,
• erősítsük a startup- és a KKV-szektor hazai és nemzetközi versenyképességét, ökoszisztémáját
• növeljük hazai gazdaság tőkevonzó-, munkáltatási- és teljesítőképességét, válságállóságát.

A mostani „kis” tőkebevonási kört csak zárt körben hirdetjük meg, a teljes, 200 millió forintnyi tőkebevonási terv első szakaszára, 14-20M Ft tőkecéllal. Azért kifejezetten alacsony cégértéken, mert e kis körben még az előző kör árán lehet beszállni, ezért kérjük, hogy pár napon belül jelezzétek szándékotokat*.

*A szándéknyilvánítás nem kötelez befektetésre.

A részletes pénzügyi terv, a deck, term sheet és további információk a jelen oldalon történő előzetes regisztráció után pár napon belül tekinthetőek meg.

E-mail cím:*

Vezetéknév:*

Keresztnév:*

Telefonszám:*

Befektetés tervezett összege:*

Honnan értesültél a kampányról?: Az alapítóktól/részvényesektől személyesen
Máshonnan

GDPR Marketing hozzájárulás: Elfogadom és tudomásul veszem az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat.
Hozzájárulok, hogy a Tőkeportál ZRt hírleveleket küldjön számomra.



Kérdés esetén állunk rendelkezésetekre, telefonon bármikor, online módon pedig a linken foglalható időpont.

– Szeles Nóra, és a Tőkeportál csapata